A tengeri hajózás mellett a vikingek életében meghatározó szerepet játszott a fegyveres közelharc. Ennek egyik alaptechnikája a glíma néven ismert önvédelmi rendszer, ami leginkább a birkózáshoz hasonlítható, sajátos szabályokkal és mozgásformákkal. Ezt nem csak harc közben, hanem békeidőkben, nagyobb közösségi eseményeken is játszották edzési és szórakozási céllal. A XIII-XV. században írt, többnyire a IX-XII. századi történésekről szóló izlandi sagákban is rendszeresen olvashatunk a nagyobb összejöveteleken játszott glíma-küzdelmekről, melyeknek fontos szerepe volt a fiatal harcosok társadalmi és katonai státuszának kialakításában.

A technikát a viking telepesek Izlandra is elhozták magukkal, ahol az évszázadok során szinte érintetlenül megőrződött a helyi kultúrában, és azóta is Izland egyik nemzeti sportjának számít. Hivatalos bajnokságot először 1888-ban szerveztek belőle, amit máig minden évben megtartanak. Az 1912-es Nyári Olimpiai Játékokon bemutatót is tartottak belőle a nemzetközi olimpiai bizottság előtt, és komoly lobbi folyt azért, hogy olimpiai sportágként is elismertessék. Ez ugyan nem történt meg, ma már azonban számos glíma-klub működik más skandináv országokban is.

A glímának több változata ismert. Ezek közül a legelterjedtebb, ma küzdősportként művelt az úgynevezett brokartök („nadrágfogó”) glíma, amiben a küzdő felek eredetileg egymás nadrágját megragadva igyekeztek a másikat a földre teríteni. A glíma ezen vállfajában a testi erőnél sokkal fontosabb a technika. A nadrágokat 1905-től kezdve helyettesíti egy speciális öv, valamint két másik a küzdő felek combjainak alsó részén, ami függőleges hevederekkel kapcsolódik a derékszíjhoz.

1906-tól kezdve az izlandi glíma-bajnok (vagy „glímakirály”) díja a Grettisbelti („Grettir-öv”), amit nem véletlenül neveztek el az egyik leghíresebb saga-hősről, Ásmund-fia Grettirről, akit Izland legerősebb embereként és rettenthetetlen harcosként őriz az emlékezet. A róla szóló Grettis sagában számtalan birkózás és párharc részletes leírását olvashatjuk. Ezek közül a leghíresebb a vérszomjas élőholttal, Glámmal folytatott küzdelme, amelyben hasonlóan a többi csatajelenethez, itt is felismerhetjük a glíma egyes elemeit, így a küzdő felek szoros fogását egymáson, a megragadható ruhadarabok fontosságát, vagy az ellenfél erejének eltérítését a küzdő saját testsúlyának segítségével.

– részlet a Grettis saga szövegéből –

A Grettis saga a középkori izlandi saga-irodalom egyik leghíresebb és legnépszerűbb története. Ezeket a meglepően modern, gyakran prózát és költészetet, történelmi tényeket és fantasztikus legendákat vegyítő, regényszerű elbeszéléseket a XIII-XV. században írták névtelen, keresztény szerzetesek latin helyett azon az akkoriban még pán-skandináv óészaki népnyelven, ami a modern izlandi elődjének tekinthető, és Izlandon szinte változatlan formában őrződött meg az azóta eltelt mintegy 1000 évben.

A szövegek cselekménye a IX-XII. században játszódik, abban az időben, amikor a Norvégiában és a Brit-szigeteken elő vikingek felfedezték és benépesítették Izlandot, felvették a kereszténységet, és harcias, portyázó tengerészekből békés földművelőkké váltak. A bennük foglalt történeteket a kezdetektől fogva napjainkig hatalmas becsben tartják az izlandi és a skandináv olvasók, akik általában kötelező olvasmányként találkoznak velük először. Híresebb figuráik emlékét utca- és intézménynevek, és számtalan modern feldolgozás őrzi mind a mai napig.

Grettir, az itt tárgyalt saga főhőse Izland legerősebb embereként vonult be a történelembe, aki több, mint 20 éven át élt az izlandi vadonban számkivetettként. Már gyermekként felhívja magára a figyelmet kivételes testi erejével és lobbanékony természetével, amit felnövekedve igyekszik a közösség szolgálatába állítani, több-kevesebb sikerrel. Számos rettegett harcost, medvét, trollt és élőholtat győz le mind Izlandon, mind Norvégiában, afféle professzionális szörny-vadászként járva a világot. A világnak azonban egyre kevésbé van szüksége a hozzá hasonló zabolátlan szuperhősökre, így élete vége felé Grettir maga is az üldözött szörnyetegek között találja magát, akit végül ugyanazok vadásznak le és tesznek el láb alól, akiket annak idején védeni próbált az éjszaka rémeitől.

Az itt következő részlet a szöveg leghíresebb jelenetét, és egyben a történet egyik kulcsfontosságú fordulópontját mutatja be. Grettir itt még inkább hős, mint szörnyeteg, és éppen a legfényesebb diadalára készül Glám, a hírhedett élőholt ellen, aki a þórhallsstaðiri tanyát kísérti már évek óta. Glám egykor maga is szörnyvadász volt, aki azután kelt ki a sírból és kezdett kísérteni, hogy ő maga is áldozata lett egy gonosz szellem mesterkedéseinek ugyanazon a helyen. A hozzá hasonló izlandi élőholtakat az különbözteti meg az Európában megszokott szellemektől, hogy velük ellentétben ezek nem testetlen, látomásszerű lelkek, hanem nagyonis korporális, a fizikai világot aktívan alakító élőholtak, félelmetes harci képességekkel és sötét varázserővel. Glám és Grettir párharca számos klasszikus elemét vonultatja fel a hagyományos izlandi kísértet-történeteknek, mint amilyen a ház „meglovaglása”, a holdfény kitüntetett szerepe, vagy éppen az, hogy az élőholtat csak úgy lehet végérvényesen legyőzni, ha lefejezik, és a levágott fejet a test farpofái közé rakják.

Halála előtt azonban Glám átokkal sújtja Grettirt, ami számára a vég kezdetét jelenti. Innentől kezdve minden jószándéka ellenére sorra történnek vele a legszerencsétlenebb balesetek, melyek egyre inkább eltávolítják az emberek közösségétől, míg végül élete végén, két évtizednyi bujkálás után egy magányos, erődszerű szigeten húzza meg magát, ám Glám átka oda is elkíséri.

 

  1. fejezet

Grettir aztán Þórhallsstaðirba lovagolt, ahol a gazda jó szívvel fogadta. Megkérdezte tőle, merre tart, és igencsak megörült, amikor azt a választ kapta, hogy Grettir nála töltené az éjszakát.

Þórhall azt mondta, hálás, hogy Grettir meglátogatta.

– Hiszen kevesen remélnek bármi jót attól, hogy nálam vendégeskedjenek. Biztosan te is hallottad, mi folyik itt, és nem szeretném, ha miattam kerülnél bajba. Még ha sikerül is egy darabban távoznod innen, abban biztos vagyok, hogy a lovad el fogod veszíteni, mert eddig bárki jött ide, egyikük sem távozott sértetlen hátassal.

Grettir azt válaszolta, lovat könnyen lehet keríteni, ha ezzel történne valami.

Þórhall boldog volt, hogy Grettir maradni akar, és tárt karokkal várta a tanyáján. A lovát erősen megkötötték az istállóban, majd aludni tértek, az éjszaka pedig anélkül telt el, hogy Glám felbukkant volna.

Reggel azt mondta Þórhall:

– Úgy tűnik, a dolgok jobbra fordultak, amióta itt vagy, Glám ugyanis általában minden éjjel meglovagolja a házat, agyondöngetve a tetőt és kitörve az ajtókat is, ahogyan magad is láthatod.

Grettir így válaszolt:

– Hát, lehet, hogy már nem soká fog váratni magára, de az is lehet, hogy egy éjszakánál hosszabb időre távolmarad. Mindenesetre maradok még egy estét, és meglátjuk, mi lesz.

Aztán kimentek és megnézték Grettir lovát, amit semmi baj nem ért az éjszaka során. A gazda szerint ez csak jót jelenthetett.

Most tehát a második éjszakát töltötte Grettir a tanyán, a nyomorult pedig újfent nem mutatkozott. A gazda még jobban megörült ennek, mint előző nap, aztán kiment, hogy ránézzen Grettir lovára. Ám az istállóhoz érve látta, hogy az épületbe betörtek az éjjel, a lovat kivonszolták az udvarra, és minden csontját porrá zúzták.

Þórhall elmondta Grettirnek, hogy állnak a dolgok, és kérlelni kezdte, hogy meneküljön.

– Mert biztosan meghalsz, ha Glám itt talál téged.

Grettir erre azt válaszolta:

– A legkevesebb, amit a lovamért cserébe várhatok, hogy legalább láthassam ezt a nyomorultat.

A gazda azt mondta, nem sokat nyerhet Grettir abból, ha Glámot megnézi magának.

– Hiszen semmilyen emberi formához nem hasonlítható; de ha maradni akarsz, nekem kedves minden egyes óra, amit itt töltesz nálam.

Miután eltelt a nap, lefekvés idején Grettir nem vetkőzött le, csak leheveredett egy padra a gazda hálófülkéjével szemben. Beburkolózott egy nagy szőrmebundába, aminek az alját a lába alá gyűrte, a tetejét pedig a fejére húzta úgy, hogy a nyaknyílásán keresztül tudott kinézni. A paddal szemben volt egy jó erős ágykeret, aminek a lábát vetette. A ház ajtaját már korábban betörték, és most néhány összetákolt falappal volt letakarva. A válaszfal, ami a belső szobát az előtértől elkülönítette, szintén ki volt törve a keresztgerenda alatt és fölött is. A többi ágy össze-vissza dobálva hevert a helyiségben; aligha volt már lakásra alkalmas a ház. Azon az éjjelen égve hagyták a fényt a szobában.

Már az éjszaka első harmada is eltelt, amikor Grettir nagy lármát hallott odakintről; valami felmászott a ház tetejére, és a sarkaival úgy verte a tetőt, hogy a ház minden zsindelye belereccsent; jó sokáig eltartott ez. Aztán lekászálódott a házról, és az ajtónak indult. Mikor az feltárult, Grettir látta, ahogy a nyomorult bedugja rajta a fejét, amit Grettir képtelenül nagynak, és iszonytatóan ormótlannak talált. Glám lassan mozgott, és amint az ajtón belülre került, felegyenesedett; a feje a tetőléceket súrolta, ahogy a karjával a keresztgerendára támaszkodott, és a szobába lesett. A gazda egyetlen hangot se szólt; bőven elég volt már neki, amit odakintről hallott. Grettir is tovább feküdt, és meg se moccant.

Amikor Glám meglátta a nagy halom ruhát a padon, beljebb ment a szobába, és erősen megrángatta a szőrméket. De Grettir szilárdan megvetette a lábát az ágykereten, és nem engedett. Glám újra megrángatta a kabátot, de az egy tapodtat se mozdult. A harmadik alkalommal már olyan erősen húzta mind a két karjával, hogy Grettirnek fel kellett ülnie a padon, a szőrmebunda pedig ketté szakadt kettejük között. Glám furcsálkodva meredt a kezében maradt részre, mert ilyen erős markú embert még soha nem látott. Ebben a pillanatban viszont Grettir átcsusszant a kezei alatt, és megragadta a derekánál, minden erejével a nyomorult törzsének feszülve, hogy sikerüljön feldöntenie; de Glám olyan erősen szorította meg Grettir karját, hogy végül el kellett eresztenie. Grettir ekkor a következő padhoz hátrált, majd a következőhöz, de végül mindegyik kiszakadt a helyéből, minden mást is összetörve az útjában. Glám igyekezett kikeveredni az udvarra, de Grettir ahol csak tudott, próbált lecövekelni; ám a nyomorultnak végül mégis sikerült kicibálnia a szobából. Ekkor nagy birkózás vette kezdetét, mert Glám a házból is ki akarta rángatni Grettirt; ő viszont tudta, hogy bármilyen nehéz is bírni vele odabent, kint még nehezebb lesz, így minden erejével azon volt, hogy bent maradjanak. Glám ereje egyre csak nőtt, ahogy maga felé rántotta Grettirt, mikor az előtérbe kerültek. Amikor pedig Grettir látta, hogy már nem fogja tudni visszatartani, hirtelen amilyen erősen csak tudta, a nyomorult karjai közé vetette magát, szilárdan megtámasztva magát a küszöb alá beásott sziklán. Ezzel nem számolt Glám, mert épp ő is maga felé húzta Grettirt, így elvesztette az egyensúlyát, és úgy hátraesett, hogy a vállai magukkal sodorták az ajtó keretét is, a tetőlécek ripityára törtek, velük pedig a zsindelyes tető és a tetőn a fagyott moha; Glám pedig arccal felfelé, hanyatt repült ki a házból, Grettirrel a mellén. Odakint erősen világított a hold, hol eltűnve, hol újra előragyogva a felhők ablakában.

Amikor Glám hanyattesett, a felhők mögül épp megint előviláglott a hold, Glám pedig ferdén felfele nézve meredt rá; később Grettir azt mesélte erről, ez volt az egyetlen látvány, amibe még őt is jeges rettegéssel töltötte el. Egyszeriben minden ereje elhagyta, nem csak a kimerültségtől, hanem mert Glám közben olyan vadul forgatta rá a szemét, hogy Grettir még a kardját sem tuda kirántani, és csak ott feküdt rajta, félúton élet és halál között.

Glám pedig úgy tűnt, jóval sötétebb hatalmaknak parancsol, mint a hozzá hasonló élőholtak általában, mert a következőket mondta neki:

– Sokat fáradoztál azon, hogy megtalálj, Grettir, pedig a bolond is tudja, hogy tőlem nem sok jóra számíthatsz. Elmondom neked, hogy most épp fele olyan erős és érett vagy, mint amilyen lehettél volna felnőttkorodban, ha nem találkozol velem; és bár azt az erődet nem vehetem el, amit eddig elértél, teszek róla, hogy ennél soha erősebb ne lehess, jóllehet így is eléggé erős vagy már, ahogy azt sokan a saját kárukon fogják majd megtanulni. Eddig a hőstetteidről voltál híres, mostantól azonban a gyilkosok és kitaszítottak sorsa vár rád, és akármit teszel, szinte mindig szerencsétlenség és boldogtalanság lesz a vége. Törvényenkívüli száműzött leszel, akinek magányosan kell élnie a pusztaságban. Most pedig megátkozlak, hogy ezek a szemek örökké kövessenek majd, akárhová nézel; így nehezedre esik majd egyedül lenni – s végül ez vezet majd a halálodhoz is.

Miután a nyomorult mindezt elmondta, egyszerre elmúlt a Grettirt eddig megbéklyózó erőtlenség. Ő pedig azonnal előhúzta a kardját, lemetszette Glám fejét, aztán a fejet az áldozat farpofái közé tette. A gazda ekkor kijött a házból, mivel amikor Glám beszélni kezdett, már felöltözött, közelebb viszont nem mert jönni egészen addig, amíg a nyomorultat végleg le nem terítették. Þórhall hálát adott Istennek és Grettirt magasztalta, hogy így felül tudott kerekedni a tisztátalan lelken. Aztán közösen felgyújtották és hamuvá égették Glámot, a hamvait bőrzsákba tették, és eltemették a lehető legtávolabb mindentől, ahol állat legelhet vagy ember járhat; majd hazamentek, mert ekkor már javában hajnalodott. Grettir pedig aludni tért, mivel igencsak elgémberedtek a tagjai.

Þórhall emberekért küldetett a környező tanyákra, hogy a saját szemükkel lássák és fülükkel hallják, mi történt nála. Mindenki, aki csak hallott erről a szép munkáról, igen nagyra tartotta; azt beszélték, az egész országban nincs még egy olyan ember, aki erőben, bátorságban és hőstettek dolgában előbbre való volna, mint Ásmund-fia Grettir.

Þórhall nagylelkű ajándékokkal megrakva engedte útjára: új lovat adott neki és díszes ruhákat, mert ami rajta volt, az mind cafatokra szakadt a harc hevében; jó barátokként váltak el egymástól. Grettir ezután a Vatnsdal-béli Ás tanyára ment, ahol Þórvald nagy örömmel fogadta, és alaposan kifaggatta a Glámmal való találkozásról, Grettir pedig mindent elmesélt neki, ami kettejük között történt, és azt mondta, soha ilyen nehéz próbatételben nem volt még része, oly hosszan dulakodtak egymással.

Þórvald azt tanácsolta neki, igyekezzen jól viselni magát, és akkor minden rendben lesz.

– Máskülönben viszont rengeteg balszerencse vár rád.

Grettir azt mondta erre, hogy a vérmérséklete nem sokat javult az utóbbi időben, sőt egyre jobban nehezére esik visszafogni magát, és gyorsabban fel is dühödik, mint korábban. Továbbá azt is észrevette magán, hogy újabban úgy retteg a sötétségtől, hogy napszállta után sehová sem mer egyedül menni, mert ilyenkor úgy érzi, mindenfelé csak rémeket lát – innen a mondás, hogy ha valakit gonosz káprázatok gyötörnek, arra azt mondják, Glám-szemet kapott, vagy Glám szemén át látja a világot.

Aztán a dolga végeztével Grettir hazalovagolt Bjargba, és ott is maradt egész a tél végéig.

 

A bevezetőt írta és a szöveget fordította

Dunajcsik Mátyás

 

A fordításhoz használt kiadások:

Ízlenzk fornrit VII. Grettis saga Ásmundarsonar. Bandamanna saga.

Szerkesztette: Guðni Jónsson.

Hið íslenzka fornritafélag, 1934, Reykjavík. 118–123. old.

The Saga of Grettir the Strong.

Fordította: Bernard Scudder.

Penguin Classics, 2005, London. 82–86. old.